szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Romániában enyhén csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma decemberben, a 6,87 százalékos munkanélküliségi ráta 0,08 százalékponttal alacsonyabb az egy hónappal korábbinál – közölte szerdán a román munkaerő-elosztó hivatal.

Silviu Bian, a hivatal elnöke elmondta, hogy jelenleg 626 960 munkanélkülit tartanak nyilván. A munkanélküliek számának enyhe csökkenését Bian azzal magyarázta, hogy a versenyszféra kezd magára találni a gazdasági válság után, és új munkahelyek teremtődnek.

A román országos statisztikai hivatalnak a munkanélküliségre vonatkozó adatai kissé eltérnek a munkaerő-elosztó hivatalétól, mivel ez utóbbi csak azokat a munkanélkülieket tartja nyilván, akik hivatalosan bejelentkeztek, míg a statisztikai hivatal különböző becslések alapján számolja ki a munkanélküliségi rátát.

Bian szerint azonban az utóbbi időszakban csökkent az általa vezetett intézmény és a statisztikai hivatal által közölt adatok közötti különbség, amely rendszerint nem éri el az egy százalékot.

A statisztikai hivatal január elején tette közzé a munkanélküliségi rátára vonatkozó tavalyi harmadik negyedévi adatokat, amelyek szerint a munkanélküliségi ráta elérte a 6,9 százalékot. E hivatal közlése szerint 703 ezer munkanélküli volt a tavaly szeptember végén zárult negyedévben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Mélyponton a román munkanélküliségi ráta

Romániában májusban 13 éves mélypontra, 5,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta az áprilisi 5,7 százalékról és jóval kisebb volt az egy évvel korábbi 6,9 százaléknál.