Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Az európai tőzsdék hétfőn várhatóan szerény emelkedéssel nyitnak az amerikai piacok pénteki erősödésétől, elsősorban a banki részvények drágulásától kapott támogatásnak köszönhetően. A forgalom viszont alacsony, az üzletmenet visszafogott lesz az amerikai piacok ünnepi, Martin Luther King napi zárva tartása miatt.
Mintegy két órával az európai kereskedés kezdete előtt szakértők a londoni FTSE-100 indextől szerény, 1-4 pontos, a frankfurti DAX-30 indextől 6-9 pont körüli, a párizsi CAC-40 indextől 9-14 pont körüli emelkedést vártak.
Pénteken az indexek vegyesen zártak: míg az FTSE-100 0,36 százalékkal 6002,07 pontra gyengült, addig a DAX-30 és a CAC-40 erősödött, igaz a frankfurti index mindössze 0,01 százalékkal 7075,70 pontra, a párizsi index pedig 0,21 százalékkal 3983,28 pontra.
Pénteken az amerikai tőzsdék két és fél éve a legmagasabb szinten zártak, főként a banki részvények erősödésének köszönhetően. Az elmúlt héten kezdődött amerikai tőzsdei eredmény beszámolói szezon várakozáson felüli negyedik negyedéves vállalati eredmény adatokat produkált.
Hétfőn nem lesznek piacbefolyásoló európai makrogazdasági mutatók, a befektetők figyelme az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozására szegeződik majd, amitől döntést várnak az európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) számára rendelkezésre álló összeg megemeléséről.
Az olaj ára csökkent kissé: a WTI nyersolaj legközelebbi szállítású határidős jegyzése 91,10 dollár hordónként, 46 centtel, 0,50 százalékkal alacsonyabb a pénteki amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése 98,34 dollár hordónként, 2 centtel, 0,02 százalékkal alacsonyabb a pénteki zárásnál. Az arany határidős jegyzése 1361,30 dollár unciánként, 55 centtel, 0,04 százalékkal alacsonyabb a pénteki amerikai zárásnál.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.