Simor a magyar kilábalásról és a kormány gazdaságpolitikájáról

Sok kockázat van a kormány gazdaságpolitikájában – vélekedett Simor András, az MNB elnöke szerdán Bécsben egy gazdasági konferencián.

  • MTI
Simor a magyar kilábalásról és a kormány gazdaságpolitikájáról

A jegybank elnöke egy elemzői véleményt idéző kérdésre válaszolva vélekedett így, ugyanakkor hozzátette, hogy a gazdaságpolitika alakítása a kormány feladata. „Nem az én feladatom, hogy kommentáljam azt” – mondta. A nemzeti bank vezetője a Euromoney brit gazdasági szaklap Közép- és Kelet-Európával foglalkozó fórumán vett részt az osztrák fővárosban.

A gazdasági válsággal kapcsolatban felidézte, hogy Magyarországot az elsők között érte el a válság, és az nagyon érzékenyen érintette a magyar gazdaságot. Az MNB elnöke úgy látja, a gazdaság azóta nagyon sikeres kiigazításon esett át, bár ennek az ára egy erős recesszió volt. A kiigazítás miatt Magyarország lassabban lábal ki a válságból, mint szomszédai, de ismét növekedésnek indult a gazdaság – tette hozzá. A jegybank elnöke azt mondta, a bruttó hazai termék három százaléka körüli gazdasági növekedés várható idén Magyarországon.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.