Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egekben a benzin ára a kormány sikertelen gazdasági diplomáciája és a magas jövedéki adók miatt - mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnap az MTI-nek.
Az olaj ára a hordónkénti 100 dollárról 90-re csökkent, a forint-dollár árfolyam is kedvezőbben alakul, mégsem csökkennek az üzemanyagárak. Eközben Fellegi Tamás nemzetgazdasági miniszter egyre gyakrabban jár Oroszországba, hogy az egyik legnagyobb olajkereskedelmi partnerrel tárgyaljon, ám egyre alacsonyabb szinten fogadják. Legutóbb egy pénzügyminisztériumi főosztályvezetővel sikerült találkoznia, pedig sikeresebb gazdasági diplomáciával a jelenleginél lényegesen kedvezőbb pozíciókat is kialkudhatna az országnak - mondta a szocialista politikus.
"Nem azt várjuk, hogy miniszter úr hozzon egy kanna benzint, bár lehet, hogy már azzal is többet tenne az országért, mint az egyre sikertelenebb tárgyalásokkal" - mondta Török Zsolt, aki emlékeztetett arra is: a Fidesz ellenzékben javasolta a kormánynak a jövedéki adó csökkentését, mondván, hogy csak akarni kell. "Itt a nagy lehetőség, csak tessék, csak tessék!" - jegyezte meg az ellenzéki politikus.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Magyar Péter magára vette.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.