szerző:
MTI

Végelszámolással megszűnik az Adoc-Semic Kiadói és Nyomdai Kft., amely kiadja többek között a Dörmögő Dömötör, a Garfield, a Kretén és az Elle magazint – írja a Gazdaság.hu.

A kiadó cég 108 millió forint veszteséggel zárta a 2009-es évet. A Gazdasag.hu információja szerint megszűnik az Adoc cégcsoport, végelszámolás alatt áll az Adoc-Semic Kiadói és Nyomdai Kft., az Adoc Interprint Nyomdai Kft. és az Adoc Vagyonkezelő Kft. Az Adoc-Semic adja ki a Dörmögő Dömötör, a Garfield, a Zseb-Garfield, az Óvodai Nevelés, a Tanító, a Star Wars, a Pókember az Elle és az Elle Dekor című magazint.

A cégcsoporthoz tartozó Adoc Interprint nyomdában korábban egy sor napilap, hetilap és magazin készült, köztük a Metro, a Magyar Narancs, a Napi Ász és a Magyar Hírlap. Milliárdos beruházásokat, fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt években.

Az Adoc-Semic Kft. eredményei jelentősen romlottak 2009-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A társaság 2009 óta 100 millió forint feletti APEH-hátralékkal működik. A kiadói és a nyomdai cég kötelezettségállománya is meghaladta az egymilliárd forintot a vizsgált két évben. Egyedül a vagyonkezelő társaság tudott nyereségesen működni, ugyanakkor az Adoc Vagyonkezelő ellen végrehajtást rendelt el az APEH - áll a Gazdasag.hu honlapon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Luxus villapark épül a Balaton-parton, óriási az érdeklődés

Luxus villapark épül a Balaton-parton, óriási az érdeklődés

Tanácsokat adna dizájnbetonnal világhírűvé vált házaspár

Tanácsokat adna dizájnbetonnal világhírűvé vált házaspár

Kiakadtak egy mexikói város lakói, mert a kartonból készült mását küldte a polgármester egy rendezvényre maga helyett

Kiakadtak egy mexikói város lakói, mert a kartonból készült mását küldte a polgármester egy rendezvényre maga helyett

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Vádalkut kötött az ügyész a Kuciak-gyilkosság kulcsfigurájával

Vádalkut kötött az ügyész a Kuciak-gyilkosság kulcsfigurájával

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et