Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Újabb leépítések várhatók a Yahoo-nál, miután az internetes kereső látogatottsága tavaly tovább csökkent, a Microsofttal való együttműködése pedig a vártnál is lassabban hoz eredményt.
A Yahoo látogatottsága harmadik negyedév óta folyamatosan apad, miközben legnagyobb riválisa, a Google sorra a vártnál is jobb eredményeket tesz közzé. Az egykor jobb napokat is látott portál élére két éve - az alapító-vezérigazgató Jerry Yang helyére - kinevezett Carol Bartz szerint ugyan az év közepére végre eredményt hozhat a Microsofttal való együttműködés, ám addig további átalakításokra és költségcsökkentésekre lesz szükség.
A Yahoo alig másfél hónap alatt két leépítésről adott hírt, míg a Google minden idők legnagyobb bővítését hirdette meg 2011-re. A Reuters legújabb információi szerint a Yahoo alkalmazottai 1 százalékától megválik a következő hónapokban, annak ellenére, hogy nyereségességét a korábbi szerkezet-átalakításoknak köszönhetően megduplázta az elmúlt év során.
A Yahoo hanyatlása azt követően gyorsult fel, hogy a Microsoft 2008-ban felvásárlási ajánlatot tett a cégre, amelyet alapítója, Jerry Yang akkor mereven elutasított, mondván, Steve Ballmer szemtelenül keveset ajánl a Yahoo-ért. A Microsoft a Yahoo bekebelezésétől azt remélte, átveheti az internetes hirdetési piacvezető szerepét, s új keresőjének, a Bingnek is könnyen találhat piacot. 2010 elején a hirdetési torta 17 százalékát még a Yahoo tartotta kézben, a Microsoft részesedése 11 százalék volt.
A sikertelen felvásárlási akciót követően az egyre gyengébben teljesítő Yahoo - részvényesei nyomására - arra kényszerült, hogy együttműködésre lépjen a Microsofttal. Egy tíz éves - a New York Times szerint a feladatok rendkívül pragmatikus felosztásához vezető - kooperáció keretében a Microsoft szolgáltatja a technológiai hátteret a Yahoo keresőjéhez, cserébe az internetes cég tartalomfejlesztői tevékenységére fókuszálhat, miközben a Microsoftnak átadott hirdetési szegmens bevételeinek 88 százalékát megtarthatja.
Az együttműködés azonban mindeddig nem hozott látványos eredményt. Bár a Yahoo tavalyi negyedik negyedévi eredménynövekedése a vártnál nagyobb volt, a hirdetési bevételek mindössze 14 százalékos megugrása azt mutatja, hogy a hirdetők egyre nagyobb arányban fordulnak el a Yahoo-tól, s veszik igénybe a Facebook és a Google szolgáltatásait, s a cég Microsofttal való együttműködése sem vezet majd eredményre.
A cég vezetésének idei várakozásai is azt mutatják, a korábbi lendületnek és bizakodásnak mára nyoma sincs. A Reuters által megkérdezett elemzők az idei első negyedévre 1,13 milliárd dolláros bevételt várnak a Yahoo-tól, míg a cég saját célja ennél alacsonyabb, 1,02-1,08 milliárd dollár. Ráadásul a költségeket mostanáig nem tudták a kívánt mértékre leszorítani - a Yahoo pénzügyi igazgatója a vállalat eredményeit ismertetve jelezte: további leépítéseket terveznek, hogy az év első felében várható profitcsökkenést ellensúlyozni tudják.
A cég részvényeinek jegyzése a szerdai kereskedés során a New York-i tőzsde nyitása óta már több mint 2,5 százalékkal leértékelődtek. A cég piaci értéke mára kevesebb mint fele annak, amit a Microsoft ajánlott a Yahoo-ért még 2008-ban, s ha az átalakítás így folytatódik, a Yahoo idővel végleg eltűnhet az internetes térképről.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.