Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány február végére elkészülő reformsorozata lehetővé teszi, hogy 2012 után ne legyen szükség válságadókra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára egy pénteki háttérbeszélgetésen.
Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: 2013-ba már úgy kell belépni, hogy a különadók körülbelül 600 milliárd forintos tételét ki kell tudni váltani, vagyis olyan lépésekre van szükség, amelyekkel ez az összeg helyettesíthető.
Közölte, a kabinet eddigi intézkedései között az adókivetésből származó stabilizálási lépések nagyobb arányban szerepelnek, mint a megtakarításból eredők, a készülő reformokban azonban ez az arány némileg más irányba mozdul majd el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.