Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A nyugati tőzsdékhez hasonlóan a BUX is lejtőre került hétfőn délelőtt. Az ok: Egyiptom.
Mínuszban kezdett, s az első percek emelkedést követően tovább esett hétfő délelőtt a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX 22 743 ponton indított, s egy rövid időre 22 800 fölött is járt, két órányi kereskedést követően azonban már 1 százalékos mínuszban 22 630 ponton állt. A pesti benchmark a nyugat-európai trendeket követi: a vezetői indexek szintén mínuszban járnak. A befektetők hangulatára az egyiptomi helyzet nyomta rá a bélyegét, amely akár az egész héten nyomás alá helyezheti a tőzsdemutatókat.
Itthon a vezető részvények mindegyike lejtőre került. A leggyengébben az OTP teljesít: a bankpapír jelenleg 1,4 százalékkal áll a pénteki záróérték alatt, 5581 forinton forog. A Richter 0,1 százalékkal 42 065 forintra esett, a Mol 0,7 százalékkal 22 190 forintig csúszott, míg a Magyar Telekom részvényekért 547 forintot kell fizetni, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint pénteken záráskor.
A forgalom viszonylag magas, eddig 6,66 milliárd forint értékben adtak-vettek papírokat a BÉT-en. A legkeresettebb ezúttal is az OTP 5,4 milliárdos forgalommal.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.