Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Aegon mintegy háromezer kárbejelentéssel és 180 millió forint kárkifizetéssel számol.
Háromezerre teszik a piacvezető lakásbiztosító, az Aegon Magyarország szakemberei a január 29-i, Oroszlány környékén bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 4,7-es földrengés nyomán a társasághoz várhatóan beérkező kárbejelentések számát. Az átlagos kárösszeg várhatóan nem haladja meg a 60 ezer forintot, így összességében 180-200 millió forint kártérítést jelent.
A biztosítókat érintő kifizetés az előzetes kalkulációik szerint 540 millió forint lehet, ugyanakkor a földrengés okozta összes kár – beleszámítva a nem biztosított ingatlanokat ért károkat is - országosan elérheti az egymilliárd forintot. A rengések még az epicentrumtól 100 kilométerre is érezhetőek voltak, de az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb épület Komárom megyében rongálódott meg.
Az Aegon-hoz hétfő reggel óta folyamatosan érkeznek a bejelentések, az ügyintézés során nem volt fennakadás. A biztosító növelte az érintett térségben dolgozó kárszakértői számát, hogy a felmérések mielőbb megtörténjenek. Az Aegon Magyarország telefonon, a 06-40 /204-204-es számon, és az interneten, a www.aegon.hu oldalon is fogadja a kárbejelentéseket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.