Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,6 százalékra növelte az idei inflációra vonatkozó előrejelzését a korábbi 3,4 százalékról - jelentette be hétfőn Mugur Isarescu, a BNR kormányzója.
Isarescu elmondta, hogy a következő évben 3,2 százalékos éves inflációs rátára számítanak. Becslése szerint januárban 12 havi összehasonlításban 7 százalék alatt lesz a fogyasztói árindex. A román statisztikai intézet szerint tavaly Romániában 7,96 százalék volt az infláció.
A kormányzó 2010 utolsó negyedévéről elmondta, hogy a központi bank várakozásainak megfelelően alakult a fogyasztói árindex, amely magasabb volt a BNR célértékéhez képest főként azért, mert júliustól a román kormány öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelte az áfát.
A Mediafax hírügynökség szerint a BNR-nek sorozatban a negyedik éve nem sikerül az inflációs célérték határin belül tartani a fogyasztói árindexet. Tavaly 3,5 százalékban (plusz vagy mínusz egy százalék) állapították meg a célértéket, 2009-ben pedig az éves inflációs ráta 4,74 százalék volt, miközben a célértéket a 2,5-4,5 százalék közötti sávban határozták meg.
Románia 2009-ben két évre 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében, tavasszal pedig újabb két éves elővigyázatossági hitelszerződést köt az IMF-el és az Európai Bizottsággal, aminek értéke 5 milliárd euró lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.