Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kissé gyengült a forint kedden az euróhoz képest, a dollár és a frank azonban olcsóbb lett.
Az euró jegyzése reggel ugyan még tovább ereszkedett, s a hajnali 268,4-es szintről egészen 267,5-ig süllyedt, kilenc óra magasságában azonban emelkedni kezdett a kurzus, s délután fél hatkor már 269,6-nél jártunk.
Némileg olcsóbb lett ugyanakkor a svájci frank. Az alpesi deviza árfolyama reggel még 206,8 környékén járt, s bár napközben 207 fölé is benézett, fél hatra 205,8-ig ereszkedett. Hasonlóan alakult a dollár jegyzése is, igaz a zöldhasú árfolyama kisebb mértékben csökkent. Az amerikai fizetőeszközért hajnalban 197,4 forintot kértek, s a nap nagy részét is ennek a szintnek a környékén töltöttük, jelenleg azonban 197 alatt jegyzik a dollárt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.