Gyorsabb lesz a forintátutalás

A hazai bankrendszerben a mostani egy nap helyett maximum 4 órára szűkül az elektronikus csatornán benyújtott megbízások teljesítése 2012 július 2-tól - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság keddi budapesti rendezvényén.

  • MTI MTI
Gyorsabb lesz a forintátutalás

A tavaly júniusi döntés után 2010 októberében hozott rendeletet az MNB arról, hogy az eddigi egy nap helyett 4 óra alatt teljesülnie kell az elektronikus átutalásnak, azaz a megbízásnak el kell jutnia a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójáig - közölte az MMB igazgatója. A projekt az InterGIRO 2 nevet kapta, s 57 pénzintézet (klíringtag) csatlakozott hozzá.

Bartha Lajos elmondta: az Európai Unió 19 országában már működik a napközbeni elszámolás, többek között olyan országokban, mint Albánia, Románia, vagy Szlovákia, ahol a bankrendszer bizonyára nem fejlettebb a magyar bankrendszernél. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első átutalási csomagot reggel 8:05 órakor, ez után kétóránként, összesen 5 szakaszban indítják a pénzintézetek, az utolsót 16:30 órakor. Az átutalt összeg 2 óra 10 perc után a kedvezményezett számlájára kerül - magyarázta az MNB igazgatója, hozzátéve, hogy ha egy tétel elcsúszik, akkor van szükség 4 órára.

Az ügyfelek számára  a gyorsabb átutalás azt jelenti, hogy a számlájukra átkerülő összegek kamata nem egy nap után ketyeg, hanem már négy óra után és természetesen nem esi ki az éjszaka sem. Az MNB igazgatója jelezte, hogy 2009. évi felmérések szerint az InterGIRO alkalmazásával a pénzintézetek évi 5-6 milliárd forint kamatveszteséget szenvedhetnek el, emellett a fejlesztés egyszeri költsége 5-10 milliárd forint.

A kiélezett verseny miatt az elektronikus átutalás gyorsítása miatt az MNB nem számít díjemelésre - jelentette ki Bartha Lajos.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.