Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ezer megawatt kapacitás kerül veszélybe az áramár-támogatások drasztikus lefaragása miatt. Az áramtörvény tervezett módosításával 30-50 százalékkal drágulhat a távhő – írja a Világgazdaság.
A most befejeződő három beruházás után akár évekig nem épül nagyerőmű Magyarországon, holott pótolni kell a 2013-tól leállítandó, elöregedett blokkokat, és kielégíteni a bővülő áramigényt is.
Szakértők szerint 2025-ig összesen 6200 megawattnyi kapacitást kellene létrehozni. Az erőmű-építési kedv azonban a gazdasági válság kezdete óta lanyhul, az MVM épp a minap hátrált ki két projektje mögül. Ráadásul az erőműleállásokat is előre hozhatja az áramtörvényre vonatkozó azon módosító indítvány, amely adott kör számára erőteljesen lefaragná az áramár-támogatásokat. Ezzel 1000 megawattnyi kapacitás kerülhet veszélybe, kiesésük miatt 30–50 százalékkal is drágulhat a távhő.
Az áramkereskedőknek viszont az okoz gondot, hogy mivel a megszüntetendő áramár-támogatási rendszer mégis két év haladékot kapott, azon áramtermelők, amelyek visszatérnének a rendszerbe, versenypiaci szerződéseik felbontására készülnek.
A szakma szerint ha a szabályozási környezet kiszámíthatatlan marad, akkor a befektetői érdeklődést a piac élénkülése sem hozza vissza. Így viszont nem kapnak időben lendületet a hazai erőműprojektek, áramhiány keletkezhet, amely csak importunk erőteljes megnövelésével lesz kezelhető.
Hamarosan eldől, hogy 15 vagy 25 százalékkal csökken-e a kötelező és támogatott árú áramátvételi rendszerben átvett áram ára. Sok érintett társaság már a 15 százalékos csökkentés miatt is a hő termelői árának emelésére kényszerülhet, a 25 százalékos pedig már ellehetetlenítené őket a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke szerint. Bercsi Gábor elmondta, hogy 1000 megawattnyi kapcsolt- energia-termelői kapacitás kiesése 20–50 százalékos távhőáremeléssel fenyeget az ország legtöbb településén. Egy ilyen helyzet szociális válságot is okozhat a területen – írja a Világgazdasdág.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.