Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
New Yorkban a határidős árutőzsdén (ICE) csütörtökön meghatározatlan időre felfüggesztették a gyapot kereskedését, miután a jegyzés a hét centes limittel, azaz 3,6 százalékkal emelkedett.
Így a gyapot ára meghaladta a 2 dollárt fontonként (1 font= 0,4536 kilogramm), amire eddig még nem volt példa. A csütörtöki drágulást nem számítva az idén eddig 35 százalékkal ment fel a gyapot ára, a legnagyobb mértékben a tőkepiacokon előszeretettel használt Thomson Reuters/Jefferies CRB indexében szereplő 19 nyersanyag közül.
A kereskedők szerint a drágulás elsősorban azzal magyarázható, hogy a gazdasági növekedés gyorsulásával megnőtt a kereslet a világ legnagyobb gyapotfelhasználójának tartott Kínában előállított ruházati termékek iránt. A globális kereslet növekedésével azonban nem tud lépést tartani a termelés.
Kína ruházati exportja 34 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, hivatalos vámstatisztikák szerint 13,38 milliárd dollárra. Eközben az ICE által számon tartott gyapotkészletek 84 százalékkal csökkentek tavaly június 1-je óta. Az ausztráliai és pakisztáni áradások, illetve az oroszországi szárazság miatt jelentősen visszaesett a termelés. De sok más nyersanyaghoz hasonlóan a spekulánsok a gyapotot is felfedezték. Mindez azt jelenti, hogy a közeljövőben világszerte drágulhatnak a ruházati termékek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.