Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Újabb bank ment csődbe a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 23-ra emelkedett.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) alap szerint a csődhullám tavaly tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re emelkedett az egy évvel korábbi 140-ről. Az eszközállományt tekintve fordított a helyzet, 2009-ben a csődbe ment bankok összesített eszközállománya 169,7 milliárd dollár volt, tavaly viszont 92 milliárd dollár, ami azt jelzi, hogy inkább a viszonylag kisebb, 1 milliárd dollárnál kevesebb eszközzel rendelkező bankok vannak bajban, míg a nagyobbak már túljutottak a válságon.
A héten csődbe ment bank is a kisebbek közül való, az Illinois állambeli Valley Community Bankot zárták be, amely összesen 248 millió dollár értékű eszköz- és betétállománnyal rendelkezett. A csődbe jutott bankokat az FDIC szanálja, majd vevőt keres rájuk, többnyire sikerrel. A Valley Community Bankra is akadt jelentkező.
Az ágazatban elért nyereség megoszlása is arra utal, hogy a kisebb bankok nehezebben vészelik át a válságot. Az FDIC e héten megjelent kimutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben 21,7 milliárd dollár volt az amerikai bankszektor teljes nyeresége. Ebből 20,6 milliárd dollárt az ágazat óriásai, a 10 milliárd dollárnál nagyobb eszközállománnyal rendelkező bankok érték el. Ezek a cégek azonban csak egy törpe kisebbséget alkotnak az ágazaton belül, a betétbiztosítási alapnál számon tartott 7.657 bank 1,4 százalékát teszik ki.
Ugyanekkor, 2010 utolsó három hónapjában az úgynevezett problémás bankok listája tovább bővült, az előző negyedévi 860-ról 884-re emelkedett a szorult helyzetben lévő bankok száma. Ez közel 12 százalékos részarány az ágazat valamennyi szereplőjét együttvéve, ami 18 éve a legmagasabb érték - áll az FDIC jelentésében. A betéttulajdonosok vagyonát számlánként 250 ezer dollárig (nagyjából 50 millió forintig) biztosítja az alap.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?