Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Matolcsy György csütörtökön cáfolta azt a több banki forrásból megerősített értesülést, miszerint a kormány a svájci frank törlesztési árfolyamának befagyasztását tervezi a frankhitelesek védelmében. Ezzel azonban egyúttal Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét is cáfolta, aki elismerte, hogy a devizahitelesek megsegítésében az árfolyam rögzítése az egyik lehetőség – írja a Hírszerző.
A frankrögzítés tervét Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke is kacsának minősítette, a Hírszerző viszont úgy tudja, a bankszövetség véleményezte a kormány javaslatát. A nemzetgazdasági miniszter az osztrák pénzügyminisztert, banki vezetőket és az osztrák Iparszövetség elnökségét tájékoztatta a kormány tervezett intézkedéseiről és a magyar európai uniós elnökség pénzügyi tárgyú törekvéseiről. A pénzintézetek közül az Erste Bank és a Raiffeisen képviselőivel találkozott az osztrák fővárosban.
Keddi értesülések szerint a kormány 190 forint környékén rögzítené a svájci frank árfolyamát a ciklus végéig, hogy mentse a még fizetőképes svájcifrank-hiteleseket az árfolyamkilengésektől. Az adósoknak azonban a kegyelmi időszak leteltével meg kellene fizetniük a mentőövet, ugyanis a rögzített és a tényleges árfolyam különbségéből egy új hitel gyűlik össze. A Hírszerző úgy tudja, a bankok árfolyamkockázatát egy devizapiaci ügylettel csökkentené a kormány, ami komoly költségvetési pénzeket, nagyságrendileg 100 milliárdos összeget nyelhetne el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.