Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A párt szerint a kormány a sötétben tapogatózik.
Az LMP az Országgyűlés Költségvetési bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezi "mivel a kormány a sötétben tapogatózik, a rendkívüli mértékű hiány pontos okainak felderítésére" - írta közleményében Scheiring Gábor.
A párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője úgy fogalmaz, hogy január-februárban "brutálisan magas" költségvetési hiány jött össze, ugyanis két hónap alatt teljesült az egész évre előirányzott hiány nyolcvanegy százaléka. Hozzáteszi, hogy a piaci szakértők által rémisztőnek titulált deficit kapcsán a kormány indoklása nem ad egyértelmű képet arról, miként lesz így fenntartható a költségvetés egyenlege.
Scheiring Gábor azt írja, hogy a hiány elszaladása olyan mértékű, hogy azt a stabilitási tartalék sem tudja fedezni. Szavai szerint a kormány lényegében a sötétben tapogatózik, amikor a kialakult helyzetet a válságadók későbbi beérkezésével magyarázza. Meglátása szerint ez "felettébb valószínűtlen", mert ez a tétel egy hónapra legfeljebb 30 milliárd forintot jelent.
A politikus viszont úgy számol, hogy a "nyugdíjeinstandra" eső rész mintegy ötven milliárd forint, "vagyis ha nagyon jóindulatúak akarunk lenni a kabinettel, akkor azt mondhatjuk, hogy százat tud megokolni a februárra eső négyszázötven milliárdból". A képviselő szerint a kialakult helyzet átlátását nehezíti, hogy míg az adócsökkentések minden hónapban alacsonyabb bevételt biztosítanak, a tervezett egyensúlyt megteremtő egyszeri bevételek, mint például a különadók és a nyugdíjpénztári elvonások bevételei csak később folynak be.
Kitér arra is, hogy Matolcsy György tárcája ennek kapcsán csak annyit árult el a sajtónak, hogy az egyszeri tételek időarányos teljesítésével korrigált egyenleg 371,8 milliárd forint lenne. Scheiring Gábor úgy fogalmaz, hogy a korrigált érték azonban még mindig ötven százalék feletti hiányteljesülést mutat "mindössze két hónap után, ami párját ritkító adat".
Az LMP szerint az "Orbán-kormány elhibázott számításainak most jött el a böjtje", mert felültervezték a foglalkoztatási adatokat, miközben januárban mintegy 90 ezerrel nőtt az álláskeresők száma és a növekedés is elmaradt a várttól - ezek pedig mind rontották a költségvetési hiány alakulását.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.