EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Eséssel töltötte a csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon, az euróval késő délután 5-kor 274 forint közelében kereskedtek.
A dollárt ekkor 198,20 a svájci frankot 212,30 forinton jegyezték, miközben az EURUSD kurzus a reggeli 1,3900-ről 1,3800-ra süllyedt.
A hangulat látványosan elromlott a világ főbb pénzügyi központjaiban csütörtökre, az amerikai tőzsdék például közel két százalékos veszteséget mutattak a kereskedés elején. A negatív hangulat a forint piacára is átterjedt, megijedni azonban még korai lenne, hiszen a 274 forintos árfolyamot már február végén is érintette a jegyzés – mutat rá Felkai Gábor, a Takarékbank vezető devizakereskedője.
A szakember hozzáteszi, hogy az elmúlt fél évben az euróval a 270-280 forintos sávban kereskedtek a bankközi devizapiacon, azaz egyelőre annyi történt, hogy a jegyzés feljött a jellemző ársáv feléig. Ha innen fölmenne 278-280-ig, akkor is benne maradna a kereskedési sávban.
Ami ugyanakkor mégis izgalmat csempézhet a következő napok eseményi közé, az a hosszú hétvége és a péntekre tervezett szaúdi tüntetés lehet. Ha ugyanis a legfontosabb olajexportáló országra is átterjed a tüntetés-hullám, akkor akár éles zuhanás is jöhet a világ tőkepiacain, éppen akkor, amikor a budapesti bankközi devizapiac zárva lesz jövő hét hétfőn és kedden. (Március 14-15 csupán Magyarországon lesz szünnap, Londonban és New Yorkban szünet nélkül dolgoznak majd a brókerek.)
Ha pedig a világban nagy lesz a felfordulás, akkor a pesti bankok nélküli alacsony likviditású forintpiacon akár nagy elmozdulások is elképzelhetőek…
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.