Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A 2010. évi költségvetést megalapozó számítások még 0,9 százalékos visszaesést jeleztek előre, majd a kormányváltás idején 0,4 százalékos növekedést prognosztizáltak az elemzők. Ezzel szemben 2010-ben már 1,2 százalékkal nőtt a gazdaság - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleményében.
Az NGM számításai szerint a magyar gazdaság bruttó hazai terméke 2010. negyedik negyedévében – az előzetes adattal közel megegyező mértékben – 1,9 százalékkal (a naptári hatás kiszűrésével 1,7 százalékkal) növekedett az előző év azonos időszakához képest. A bruttó hazai termék volumene a szezonálisan kiigazított adatok szerint 0,2 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest, így 2010 egészében 1,2 százalékos növekedés következett be.
A hazai export és import volumene továbbra is jelentősen bővült (11,7 százalékkal, illetve 10,3 százalékkal), így a külkereskedelmi forgalom egyenlege 1,7 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. A gazdaság termelő ágazatai közül az ipar hozzáadott értéke továbbra is jelentősen (9,7 százalékkal) nőtt, ez elsősorban a feldolgozóipar bővülésének (11,3 százalék) tulajdonítható. A bíztató feldolgozóipari adat alapján feltételezhető, hogy a gazdasági válság hatása enyhülni kezdett, és az exporton keresztül a magyar gazdaság növekedni tudott - állítja az NGM közleménye.
A feldolgozóipar bővülése ellensúlyozni tudta a többi gazdasági alágazat esetében mért visszaesést. A háztartások fogyasztási kiadása területén 0,4 százalékos, a természetbeni társadalmi juttatások esetében 2,2 százalékos, a közösségi fogyasztás területén 7,6 százalékos csökkenés figyelhető meg. A bruttó állóeszköz-felhalmozás esetén a visszaesés igen jelentős, 9,1 százalékot mutat a csökkenés. A nagyobb jelentőségű ágazatok közül az ingatlanügyletek és a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágakban figyelhető meg jelentős csökkenés, a lakásépítések visszaesése folytatódott.
Tavaly az utolsó negyedévben az Európai Unió országai átlagosan 2,1 százalékkal bővültek éves alapon, az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal. A gazdasági válság után a tagállamokban általánosan 2 százalék feletti növekedés a jellemző. Magyarország legfontosabb exportpartnerének, Németországnak a GDP-növekedése átlag feletti (4,0 százalékos), az előző negyedévhez képest 0,4 százalékot mutat. A közép-kelet-európai gazdaságok növekedése is bíztató, Románia kivételével minden országban közel 2 százalékkal bővült a GDP.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?