Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A központi bank pénteken publikált adatai szerint a híres-neves spanyol takarékszövetkezetek (cajas) nem fizető hitelállománya 5,88 százalék volt - kicsivel több, mint decemberben -, az összes bankot, és egyéb hitelnyújtó szervezetet is figyelembe véve az arány 6,06 százalék.
Spanyolországban 1995 óta először lépte át a hat százalékot a bedőlt hitelek aránya idén januárban.
A spanyol takarékszövetkezetek speciális helyzetük miatt az átlagosnál jobban megszenvedték az ország gazdasági mélyrepülését kiváltó ingatlanpiaci összeomlást, s ezért elemzők szerint nekik is kell a legtöbbet tenniük a spanyolok bizalmának a visszaszerzéséért.
A spanyol takarékszövetkezetek helyezték ki a legtöbb hitelt az ingatlan- és építőipari szektorba, és ezek a pénzintézetek halmozták fel az ország hitelállományának közel felét. A cajas-ok ráadásul hagyományosan szoros kapcsolatot ápolnak a tartományi kormányokkal, és tulajdonosaik között nem annyira magánbefektetők, mint inkább állami szervek állnak, így működésük sokkal kevésbé átlátható.
A kormány a pénzügyi összeomlást követően elrendelte, hogy a takarékszövetkezeteknek meg kell emelniük kötelező tőketartalékukat, és amelyek erre nem képesek, azokra részleges, vagy teljes államosítás vár.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.