Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Legkorábban 2012-ben dől el, hogy megindulhat-e az erdélyi Verespatakon (Rosia Montana) tervezett aranybánya-beruházás - mondta Borbély László román környezetvédelmi miniszter pénteken Gödöllőn.
Borbély elmondta: Románia februárban eljuttatta Magyarországnak azt az új hatástanulmányt, amelyet a beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat nyújtott be a bukaresti szaktárcához. A több ezer oldalas dokumentumot a magyar fél kiértékeli, ami nagyjából fél évig tarthat. Ezzel párhuzamosan zajlik a tanulmány társadalmi véleményezése Romániában. A minisztérium honlapján március elején nyilvánosságra hozott dokumentumhoz már több mint 150 kérdés érkezett - mondta a miniszter.
A hatástanulmány értékelése után tárgyalások kezdődnek a beruházó, a magyar és a román fél között. Az érintett területet azonban a román művelődési minisztériumnak is meg kell vizsgálnia régészeti szempontból, mielőtt végső döntés születhet a beruházás környezetvédelmi engedélyéről. A Verespatakon tervezett aranybánya sorsa így legkorábban 2012-ben dőlhet el - mondta Borbély László az uniós környezetvédelmi miniszterek gödöllői informális értekezletének szünetében.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor indulhat meg a beruházás, ha az RMGC megkapja a környezetvédelmi engedélyt, a román tárcavezető hangsúlyozta: nem bocsátkozik találgatásokba, feladatának pedig az Európai Unióban (EU) hatályos törvények érvényesítését tartja. Hozzátette, hogy az EU-ban több mint nyolc olyan bánya működik, ahol a Verespatakon alkalmazni tervezett technológiával termelik ki az aranyat.
"Vannak tehát olyan zárt rendszerek, amelyek minden feltételnek megfelelnek. Ezt kérjük mi is, valamint garanciákat a jövőre nézve, a bányászat befejezése utáni helyreállítást, rekultivációt tekintve, és garanciát arra, hogy nem tűnik el a beruházó. Ezek az elemek mind benne lesznek a szerződésben" - mondta Borbély László.
Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját tervezi megnyitni Verespatakon és környékén. Az ottani hegyekből 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akarnak kitermelni. A vállalkozó ciántechnológiát alkalmazna, ami megosztja a román közvéleményt. A projektet ellenzi egyebek között a Román Tudományos Akadémia és a román ortodox egyház. Az RMGC 1997 óta próbálja megszerezni a kitermeléshez szükséges engedélyeket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.