Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Felülvizsgálják a Görögországnak nyújtott 110 milliárd eurós kölcsönhöz kapcsolódó megállapodás végrehajtását a hitelezők, az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői hétfőn kezdenek tárgyalásokat Athénban.
A delegáció értékelésétől függ, hogy Görögország megkaphatja-e a hitel soron következő, ötödik részletét. Az athéni vezetés az uniótól 8,7 milliárd eurót, az IMF-től 3,3 milliárdot remél. A megállapodás végrehajtása nem zökkenőmentes a görög sajtó szerint. Gazdasági lapok a múlt héten azt írták, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiány a 2009-es 15,4 százalékról 10,6 százalékra csökkent tavaly, holott a kormány azzal számolt, hogy 9,4 százalékig sikerül leszorítani a deficitet.
A hiányt középtávon a 3 százalékos uniós határérték alá kell szorítani. Az athéni vezetésnek ehhez április közepéig egy újabb, összesen 22 milliárd eurós megszorító csomagot kell összeállítania. Ebből várhatóan 15 milliárd euró kiadáscsökkentés, 7 milliárd pedig bevételnövelés lesz. A kormány egyebek mellett az államigazgatás működési költségein és az állami alkalmazottak juttatásain próbál majd tovább spórolni. A bevételi oldalt tekintve például adókedvezmények eltörlését tervezik.
Előfordulhat, hogy a 22 milliárd nem lesz elég, becslések szerint a tervezettnél nagyobb 2010-es hiány miatt további 3 milliárd eurós megszorításra lehet szükség, hogy teljesüljön az idei, 7,4 százalékos deficitcél. A görög kormány ezen felül egy 50 milliárd eurós privatizációs programot is készít. A 2015-ig szóló terv ugyan nem része az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodásnak, de ugyancsak a válság enyhítését szolgálja, a bevételből az államadósságot kívánják csökkenteni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.