Magyar Nemzet: veszélybe kerültek az uniós pénzek

Eddig háromszáz, uniós pénzből megvalósuló hazai pályázatnál derült ki, hogy az előző kormányzati ciklusokban súlyosan megsértették a magyar közbeszerzési szabályokat - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

  • MTI MTI
Magyar Nemzet: veszélybe kerültek az uniós pénzek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium úgy tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy február végéig 3900 szabálytalansági eljárás indult az elmúlt két kormányzati ciklus uniós pénzből megvalósuló beruházásai kapcsán. A szaktárca közlése szerint mostanáig 1200 ügyben meg is állapították a szabályok megsértését. Ebből háromszáz esetben a közbeszerzési előírások durva áthágására bukkantak, emiatt kérdésessé vált az ezekre a beruházásokra az Európai Uniótól kapott 30 milliárd forint sorsa is. 

Az összegtől egyelőre nem esett el Magyarország, azt csak akkor vonja el Brüsszel, ha az uniós ellenőrzés további, nem orvosolható szabályszegéseket tár fel - írta a lap.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.