Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Audi 11,2 milliárd forint állami támogatást kap győri gyárának bővítéséhez - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán.
Az Audi 900 millió eurós beruházást hajt végre a következő években. Matolcsy György hozzátette: az Audi jelenértéken számított 11,2 milliárd forintos támogatása munkahelyenként 6 millió forint támogatást jelent. A támogatási érték a teljes beruházás 5,2 százaléka; a beruházás 3 év alatt, 2013 és 2015 között térül meg.
Az Audi Hungaria Motor Kft. örömmel fogadta a bejelentést, amely még versenyképesebbé teszi győri beruházását - közölte az MTI érdeklődésére Lőre Péter kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató. Hozzátette: a támogatás aránya megfelel a nemzetközi átlagnak és az autóiparban szokásos mértéknek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.