Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kedd délután óta jelentős mozgások következtek be a nemzetközi devizapiacokon a fontosabb keresztárfolyamokban, amelyek közül magyar szempontból a svájci frank határozott gyengülése külön figyelmet érdemel – írja a Portfolio.
Mivel közben a forint is folytatta közel két hete tartó fokozatos felértékelődését, így a frank/forint jegyzések ma reggel a bűvös 200-as szint alá csökkentek. Ezzel új öthavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz. Közben a forint az euróval szemben új egy éves csúcsot, a dollárral szemben bő egy éves csúcsot állított fel. A közös európai fizetőeszköz 9 óra után 263,40, az amerikai dollár pedig 184,30 forintot ért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.