Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Spanyolország nem szorul pénzügyi támogatásra és nem is kért segítséget a Nemzetközi Valutaalaptól – közölte a pénzügyi szervezet vezetője, Dominique Strauss-Kahn az El País-nak adott interjúban.
A baloldali spanyol napilapi internetes kiadásában megjelent interjúban Strauss-Kahn kiemelte, hogy a madridi kormányzat a megfelelő intézkedéseket és költségvetési-, nyugdíj-, munkaügyi és banki reformokat lépte meg.
Arra az újságírói kérdésre, hogy Portugáliáról is hasonlóképpen vélekedik-e, az IMF vezérigazgatója elmondta: a portugál helyzet nem olyan egyszerű, mint a spanyol. Úgy fogalmazott: "a döntés a portugál kormány kezében van". Kifejtette: a spanyol kormány már hozott intézkedéseket, míg a portugál kormánynak meg kell mutatnia, milyen lépéseket tervez és, hogy ezek megbízhatóak.
Dominique Strauss-Kahn szerint egyetlen ország sem képes hosszú távú megoldást nyújtani a világpiaci vagy regionális gondokra. "A probléma legnagyobb része éppen az, hogy az euróövezet nem rendelkezik a közös kormányzás eszközeivel, ugyanakkor ez nem csupán a jelenleg érvényben lévő szabályok, hanem az európai kormányzás hibája" – fogalmazott az IMF-vezér.
Az euróövezeti inflációs nyomásról szólva elmondta: az infláció a fejlődő országokban okozhat gondot, ahol a gazdaság a túlfűtöttség jeleit mutatja, a fejlett országoknál ez nem jelent nagyobb kockázatot.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.