Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Richter és a Magyar Telekom húzták le a BÉT vezető indexét hétfőn. A befektetők nem igazán örültek a kormány gyógyszer-finanszírozási terveinek.
Bár erősödéssel kezdte a hét első napját a BUX, hamar elfogyott a pesti benchmark lendülete, s már fél órányi kereskedést követően a piros tartományban járt. A mutató ezt követően már nem is tudott visszakapaszkodni pluszba, s végül 0,2 százalékkal 24 376 forintig ereszkedett.
A vezető papírok felemásan teljesítettek. Az OTP és a Mol egyaránt 0,2 százalékkal erősödött, ezzel a bankpapír 6336 forintig kúszott, míg az olajipari cég részvényei 25 400 forintig kapaszkodtak. A másik két blue chip ugyanakkor lefelé vette az irányt: a Magyar Telekom és a Richter egyaránt 1 százalékkal értékelődött le, előbbi 608, míg utóbbi 38 130 forintig. A gyógyszeripari vállalat egyébként még viszonylag olcsón megúszta a napot, miután ugyanis kiszivárogtak az első számok a kormányzat gyógyszer-finanszírozás átalakításával kapcsolatos terveiről, napközben 3 százalékos mínuszban is megfordult a Richter. Eséssel zárt egyébként a szektortárs is: az Egis-papírokkal 18 600 forinton született az utolsó kötés, 2,1 százalékkal alacsonyabban, mint pénteken.
A forgalom egy hajszállal elmaradt a megszokottól, 16,44 milliárd forint volt. Az OTP 10,7 milliárd értéken forgott.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.