Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
November óta nem látott mértékben zuhant a pesti börze vezető indexe a hét első kereskedési napján.
Bár a pénteki záróérték környékén nyitott, s a kereskedés első óráiban a zöld tartományban is megfordult a BUX-index hétfőn, a benchmark délután kettő környékén meredeken zuhanni kezdett, s végül 3,8 százalékos mínuszban 23 285 ponton zárt (-908,6 pont). Ennél nagyobb mértékű esést utoljára tavaly november 11-én láthattunk, akkor bő ezer ponttal értékelődött le az index. A hirtelen zuhanást egyértelműen a Standard & Poor's közleménye okozta, amelyben a hitelminősítő arról adott számot, hogy az USA adósbesorolásának kilátását negatívra rontotta. A leminősítést valószínűsítő lépés hatására pesszimizmus lett úrrá a világ piacain, az amerikai tőzsdeindexek 1,4-1,5 százalékos mínuszban nyitottak, a dollár pedig hirtelen gyengült az euróval szemben.
Budapesten a vezető papírok mindegyike masszív mínuszban zárt. Az elmúlt hetekben kiemelkedően jól teljesítő OTP ezúttal 4,7 százalékkal 5945 forintig zuhant, s ennél is nagyobb mértékben (5,5 százalékkal) értékelődött le a Mol is, amely végül 23 905 forinton zárt. A Magyar Telekom papírjaival 604 forinton született az utolsó kötés, ami 1,6 százalékos visszaesést jelent, míg a Richter 1,1 százalékkal 36 605 forintig süllyedt.
A forgalom meghaladta a megszokottat, a 24,4 milliárd forint majd 7 milliárddal több az elmúlt három hónap átlagánál. A legkeresettebb papír az OTP volt 16,2 milliárddal, de 3,8 milliárd értékben adták-vették a Mol részvényeket is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.