Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ingatlanok értékesítéséről döntött csütörtökön a Tolna megyei közgyűlés, amely a többi között üdülőket és egy volt laktanyai telket jelölt ki eladásra.
A döntés szerint a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, használaton kívüli zamárdi és dombóvári üdülőket, valamint a volt szekszárdi laktanya jelenleg egy közművesített területét versenytárgyaláson értékesítik. Emellett több mint tíz, Tolna megye különböző részein elhelyezkedő kisebb ingatlant is kijelöltek eladásra.
Az önkormányzat idei költségvetésében 150 millió forint szerepel ingatlanértékesítésből származó bevételként. Puskás Imre (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke az ülés után az MTI-nek azt mondta: jelentősebb bevételt remélnek az ingatlanokból, csak a zamárdi üdülő reálisan 150 millió forintot ér. A laktanyai terület kapcsán a közgyűlési elnök luxusnak nevezte, hogy az önkormányzatnak van egy viszonylag értékes, a kötelező feladatok ellátásához nem szükséges telke Szekszárd belvárosában, ugyanakkor jelentős hiteleket kell felvennie a működéshez.
Puskás Imre megjegyezte: ha sikeresen értékesítik a szóban forgó ingatlanokat, több esély van arra, hogy kigazdálkodják az önkormányzatot 2012-ben terhelő adósságszolgálatot. A Tolna megyei önkormányzatnak 2010 végén 5,7 milliárd forintos hitelállománya volt, idei költségvetését másfél milliárd forintos hiánnyal fogadta el, a költségvetés egyensúlyát több mint egymilliárd forintos működési hitellel teremtették meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.