Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszaveszi a városi kórházat üzemeltető kft., valamint a helyi távfűtő cég irányítását és tulajdonjogát Szigetvár május elsejével; a változásról az önkormányzat és az eddigi társtulajdonos Medical Investments Zrt. közös közleményben tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
A dokumentum szerint Szigetvár önkormányzata a megegyezés életbelépésétől a kórházat üzemeltető SzigetvárMED Kft. és a város mintegy 900 lakásának távhőszolgáltatását végző Szigetvári Távhő Kft. irányítását úgy veszi vissza, hogy ettől az időponttól mindkét gazdasági társaságban újra százszázalékos tulajdonjoga lesz.
Mint írták, a szerdán született egyezség alapján a Medical Investments Zrt. három hónapos eljárás keretében adja át a kórházra, valamint a távfűtő cégre vonatkozó összes információt az önkormányzatnak. Az MTI úgy tudja, a város egy gazdasági társaság alá vonja a két céget, s már ki is nevezte az új ügyvezető igazgatót és a felügyelőbizottság tagjait.
A kórházat működtető cég önkormányzati tulajdonba vétele először januárban vetődött fel, miután csaknem ötven orvos nem kapta meg járandóságát, mert több mint 60 millió forintot inkasszált az intézményt működtető cég számlájáról a város önkormányzata. Kovács Róbert, a kórház főigazgatója az MTI-nek akkor elmondta: az 51 százalékban tulajdonos szigetvári önkormányzat néhány hónap alatt három részletben inkasszálta le az összeget számlájukról az előző években, a korábbi önkormányzat számára be nem fizetett helyi adók miatt. Hozzátette: január elején volt az utolsó, mintegy 24 millió forintos inkasszálás, amely miatt a vállalkozó orvosok megbízási díját már nem tudták kifizetni, és a szállítói számlákat sem sikerült rendezni.
"Érthetetlen, hogy a város miért sanyargatja saját kórházát. Az előző önkormányzathoz hasonlóan sok város nem hajtja be az elmaradt helyi adókat, tudván, hogy az akár a szűkös anyagaikkal rendelkező kórház működőképességét is veszélyeztetheti. Hiába jogos az inkasszálás, az még nem biztos, hogy etikus is" - fejtette ki véleményét a főigazgató. Kovács Róbert januárban azt mondta: kérhetnének az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól "előleget", mintegy 48 millió forintot, amelyet 10 havi részletben, kamatmentesen kell visszafizetni. Ehhez azonban 10 százalék önerőre lenne szükség, amit a városnak és a kisebbségi tulajdonosnak közösen kellene kifizetnie. Ezt az utóbbi vállalta volna, a város képviselő-testülete azonban nem hagyta jóvá a 2,4 millió forintos önrészt.
A döntést Kolovics János polgármester azzal indokolta, hogy az adósságrendezési eljáráson nemrégiben átesett önkormányzat nem vehet a nyakába egy 48 millió forintos kötelezettségvállalást. A polgármester ekkor, januárban beszélt arról is, hogy szándékaik szerint a kórház üzemeltetést előbb-utóbb egy 100 százalékig önkormányzati tulajdonú céggel oldják meg.
Tavaly novemberben vetődött fel, hogy saját kézbe venné a távfűtést is Szigetvár. ”A városvezetés célja, hogy Szigetváron hosszú távon is minőségi és megbízható távhőszolgáltatás legyen a jelenleginél lényegesen kedvezőbb díjtételek mellett. A mostani rendszer ugyanis aránytalanul drága és igazságtalan" - mondta Kolovics János polgármester akkor az MTI-nek. A fideszes politikus közölte: elképzeléseik szerint felbontanák a Szigetvári Távhő Kft.-vel kötött szolgáltatási és vagyonkezelési szerződést, a feladat ellátásával pedig az általa korábban alapított, és egy jogi eljárással a városnak ajándékozott társaságot, a Zrínyi Távhő Kft.-t bíznák meg. Az új szolgáltató átvenné az elődjénél dolgozó szakembereket és tíz százalékkal csökkentené a távfűtés díjait.
Szigetváron 860 távfűtéses lakás van, egy 50 négyzetméteres lakás havi fűtési költsége az ingatlan energetikai állapotától függően havonta 15-30 ezer forint. A szigetvári kórházat tavaly nyár óta a SzigetvárMed Nonprofit Kft. üzemelteti, amely 49 százalékban a Medical Investments Zrt. cége. A városi távfűtő cégben szintén 51 százalékos tulajdonrésze volt az önkormányzatnak, és 49 százalékos a befektetőnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.