Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A 2010. év után 12,5 milliárd forint osztalékot fizet a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) - közölte a társaság a pénteken megtartott, a 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlés határozatát.
Az MVM az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben bejelentette, hogy a közgyűlésen az igazgatóság elnökévé választották Baji Csabát, aki a társaság vezérigazgatója is. Faragó Csaba igazgatósági elnök más elfoglaltsága miatt lemondott tisztségéről. A társaságnál nem közölték, hogy a nem konszolidált adózott nyereség mennyi volt 2010-ben, amiből az osztalékot fizetik. Az előző évben, 2009-ben az MVM a 36,73 milliárd forint nem konszolidált adózott nyereségből 35,1 milliárd forint osztalékot fizetett a tulajdonosoknak.
A közgyűlésen 876,31 milliárd forint főösszeggel és 21,78 milliárd forint adózott nyereséggel fogadták el az MVM csoport konszolidált beszámolóját. A társaságcsoport a 2010 végén bevezetett különadó címén 6,1 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. Az MVM ezzel indokolta közleményében, hogy 5,7 milliárd forint elmaradás mutatkozik az üzleti tervben előirányzott 27,5 milliárd forint adózott nyereséghez képest.
A részvényesek elfogadták az MVM Zrt. és az MVM csoport 2011. évre szóló üzleti tervét. Erről csak annyi tudható meg a közleményből, hogy kiemelt célul tűzték ki, hogy az MVM "a csoportszintű hatékonyabb irányítási mechanizmusok és szervezeti, működési struktúra kialakításával erősítse pozícióját a hazai és regionális energetikai piacon, és jelentős mértékben hozzá kíván járulni a hazai energiaellátás hosszú távú biztonságához és Magyarország hosszú távú energia-politikai célkitűzéseinek teljesítéséhez".
A közlemény szól arról is, hogy "a társaságcsoport tavaly hivatalba lépett menedzsmentje az üzleti év során áttekintette a cégcsoport valamennyi szerződését és beruházását, és döntést hozott az életképtelen, a társaságcsoport számára veszteséget termelő szerződések megszüntetéséről és a szükséges lépesek megtételéről azért, hogy az állami vagyonvesztés megszűnjön".
"Ezek a korábbi ügyek hatalmas terhet és fenyegető jövőképet jelentettek a vállalat számára" - hangsúlyozza a közleményben. A 2010. évi nyereséget csökkentő legkiemelkedőbb ügyek között az üzleti tervben nem szereplő, a Vértesi Erőmű ZRt. csődeljárásával összefüggő leírásokat, a Mátrai Villamos Művek Termelő Zrt. beruházásának leállítása kapcsán felmerült elszámolásokat és a Kárpát Energo Zrt. eszközeinek selejtezését nevezte meg az MVM közleménye.
Az MVM januárban tartott rendkívüli közgyűlésén már foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel. Az akkor kiadott közlemény szerint a Kárpát Energo beruházás néven ismert vásárosnaményi erőműfejlesztés további fenntartása esetén még 10-15 milliárdos veszteséggel lehet számolni, ezért ennek a beruházásnak a finanszírozását megszüntetik.
Ezen a januári közgyűlésen hatalmazták fel az igazgatóságot a korábban bejelentett, az MVM többségi tulajdonában lévő Mátrai Villamos Művek Termelő Zrt. (MVMT) előkészítés alatt lévő lignittüzelésű erőmű építési projektjének lezárásra. Ugyancsak ezen a közgyűlésen határoztak arról, hogy a szénfillér támogatás rendelkezésre állásig az MVM biztosítja az akkor még csődeljárás alatt lévő Vértesi Erőmű Zrt. működéséhez szükséges finanszírozást.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.