Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 859 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta az elmúlt évet, így osztalékot nem fizet. A pénteki megismételt rendes évi közgyűlés elfogadta 2010-es üzleti évről készült beszámolót.
A közgyűlést azért kellett újból összehívni, mert a április 18-ra meghirdetett közgyűlés határozatképtelen volt. Pintér István elnök-vezérigazgató beszámolójában kiemelte, hogy az üzletágak tavaly stabil teljesítményt nyújtottak, a csoport egészének forgalma 5 százalékkal növekedett 2009-hez képest és elérte a 35,777 milliárd forintot. Az adózás előtti eredmény 274 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 136 millióról. 2010-ben a fő cél a válságból való kilábalás és az volt, hogy felkészüljenek az azt követő időszakra - mondta az elnök-vezérigazgató.
Az eladások terén a stratégiai piacokra koncentráltak. Oroszországban beléptek a nehéz tehergépkocsi futóművek piacára, s ma már szériában szállítják ezt a Rába terméket. Az Egyesült Államokban csökkentek a speciális tehergépkocsi futómű igények, ezt a "visszacsúszást" viszont a FÁK és az Európai Unió piacaira irányuló eladások kompenzálták. Így végső soron több mint 10 százalékkal növekedett a futómű üzletág bevétele.
Az idei kilátásokat illetően az elnök-vezérigazgató kiegyensúlyozott növekedést prognosztizált. Szólt arról, hogy a mezőgazdasági szektorban az amerikai Marmon- Herringtonnal tavaly megkötött újabb ötéves keretszerződés továbbra is stabil jelenlétet biztosít a Rábának az amerikai futómű piacon. A FÁK piacán az autóbusz flotta korszerűsítésére és a modernizációban történő részvételre számítanak, a hazai piacon pedig nagy várakozással tekintenek a kormány tömegközlekedési rekonstrukciós programja elé.
Pintér István bejelentette: a közeljövőben adják át a Rába Fejlesztési Intézetet. Az 1,6 milliárd forintos projektet tavaly indították, s az utolsó fejlesztési fázist jövőre valósítják meg. Az intézettől a magasabb hozzáadott érték biztosítását és 2015-re a 2008-es futómű értékesítés megduplázódását várják.
A társaság saját tőkéje 10,746 milliárd forintról 10,059 milliárdra mérséklődött. A mérlegfőösszeg 32,042 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 32,423 milliárdról.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.