Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat húzta pluszba a pesti börze vezető indexét pénteken.
Bár majd 1 százalékos mínuszban kezdett, s a délelőtt nagy részét is a piros tartományban töltötte pénteken a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, végül pluszban zárt a BUX. A mutató lényegében egész nap emelkedett, az igazán komoly lökést azonban a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat adta meg a pesti benchmarknak is. A tengerentúlról érkező kedvező hírek hatására alig egy óra alatt bő 200 pontot erősödött a BUX, amely végül 23 712 ponton zárt, 0,2 százalékkal magasabban, mint tegnap.
A vezető papírok felemásan teljesítettek. Az OTP, és a gyorsjelentését ma közlő Magyar Telekom erősödni tudott: előbbi 1,8 százalékkal 6340 forintig drágult, míg utóbbi 0,2 százalékkal 559 forintig kapaszkodott. A Richter és a Mol ugyanakkor lefelé vette az irányt: a gyógyszeripari cég részvényei 0,4 százalékkal 37 705 forintig estek, míg az olajipari vállalat papírjaival 23 230 forinton született az utolsó kötés 1,1 százalékos mínuszban,
A forgalom ezúttal sem volt túl magas, mindössze 13,8 milliárd forint értékben adtak-vettek papírokat. A pesti börze forgalmának csökkenésében minden bizonnyal szerepet játszik a magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolása is, ami miatt szakértők szerint akár 25 százalékkal is visszaeshet az idén a Budapesti Értéktőzsde forgalma.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.