Az ügyészséghez fordul az ÉRV vízmű új vezetése

Az ügyészéghez fordul az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. új vezetése a közpénzek elherdálása miatt - jelentette be a társaság vezetése hétfőn Kazincbarcikán.

  • MTI MTI
Az ügyészséghez fordul az ÉRV vízmű új vezetése

A menedzsment közlése szerint több mint félezer oldalt tesz ki az az átvilágítási jelentés, amely az észak-borsodi, kazincbarcikai székhelyű ÉRV Zrt. korábbi gazdálkodását vizsgálja. A tucatnyi szakértő 200 esetben talált valamiféle hibát vagy szabálytalanságot, az ezekkel okozott kár pedig akár a másfél milliárd forintot is elérheti, emiatt a cég az ügyészséghez fordul.

Ritter Géza, a társaság vezérigazgatója elmondta: a komplex átvilágítási folyamatot a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel karöltve végezték. Emlékeztetett arra, hogy az öt állami tulajdonban lévő víziközmű társaság közül az ÉRV-nél került sor utoljára vezetőcserére. Elmondta: a vállalat az új víziközmű törvény hatályba lépésével a térség vezető víziközmű szolgáltatójává kíván válni.