Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Danubius Hotels Nyrt. az első negyedévben 1,63 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, bevétele a tavalyi szinten maradt, 7,486 milliárd forintot ért el - közölte a szállodatársaság pénteken a nemzetközi szabvány szerinti (IFRS) konszolidált jelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az előző év hasonló időszakában 1,74 milliárd forint volt a csoport vesztesége, az árbevétele pedig 7,481 milliárd forintot tett ki. Az év első negyedéve mindig a Danubius legrosszabb időszaka - olvasható a jelentésben - az üzemi veszteség ebben az időszakban 2,286 milliárd forint volt a 2010 első negyedévi 2 milliárd forint veszteség után.
A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) mínusz 1,215 milliárd forint volt a bázisidőszaki 933 millió forintos veszteséghez képest.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.