Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Tápszentmiklós község törvényes úton hozott létre legális adóparadicsomot - a településen az idei évtől sem iparűzési adó, sem építményadó nincs - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lap szerint ennek köszönhetően két hónap alatt 23 cég települt ide - zömmel szállítmányozók -, és ez a szám az év végére meghaladhatja az ötvenet. Kovács József polgármester elmondta: tavaly 49 kisvállalkozás működött az ezerlelkes faluban, tőlük évi csaknem 4 millió forintnyi iparűzési adót tudtak beszedni. Erről mondtak le az idén, cserébe a két hónap alatt odatelepült fuvarozók gépjárműadó címén 2012-ben legalább 20 millió forintot fizetnek majd be a község adószámlájára.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.