Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az IBM piaci értéke 15 éve most először haladta meg a Microsoftét, előbbi a Reuters adatai szerint a hétfői részvényárfolyammal számítva már 203,5 milliárd dollárt ér, míg utóbbi "csak" 201,1 milliárd dollárt. A világ legértékesebb tech-cége azonban továbbra is az Apple, a vállalat a hétfői részvényárfolyamon 308,3 milliárd dollárt ér - tette közzé a hírügynökség.
Az IBM piaci értéke 1996 áprilisa óta nem haladta meg a Microsoftét, a mostani változás viszont azt mutatja, hogy ismét fordult a kocka a két nagy hagyományokkal rendelkező vállalat történetében - közölte a Reuters.
Az IBM évtizedeken át uralta a számítástechnikai piacot egészen az 1980-as évek elejéig, amikor megbízást adott a kicsi Microsoftnak, hogy hozzon létre operációs rendszert a legújabb személyi számítógépei számára. A Bill Gates vezette cég a következő években igazolta vezetőjének teóriáját, amely szerint a szoftver értékesebb lesz, mint a hardver, és 1999-re a piaci értékét tekintve már háromszor akkora volt, mint az IBM.
Aztán 2000-ben jött a tech-lufi kipukkanása, azóta pedig nagyrészt stagnál a Microsoft-papírok értéke, míg a befektetők figyelme az olyan újabb piaci szereplők felé fordult, mint a Google vagy a Facebook. Ráadásul az IBM időközben sikeresen diverzifikálta tevékenységét.
A Reuters számításai szerint ha egy befektető 10 éve 100 ezer dollárt fektetett volna mindkét papírba, IBM-részvényeinek az értéke most nagyjából 143 ezer dollárra rúgna, míg a Microsoft-papírok értéke 69 ezer dollárra apadt volna. De mindkettejüknél jobban teljesít az Apple, amely piaci értékét tekintve tavaly hagyta le a Microsoftot, és ma már messze a világ legnagyobb tech-cégének számít 308,3 milliárd dolláros értékével.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.