szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ez év első negyedévében, elsősorban a nemzetközi szállításnak köszönhetően 6 százalékkal nőtt az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény, miközben közel azonos mennyiségű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az első alkalommal regisztrált személygépjárművek 28 százaléka volt használt, míg ez a mutató 2008 azonos időszakában mindössze 9 százalék volt.

A közlemény szerint az év első három hónapjában a helyközi személyszállításban az utasforgalom stagnált, míg az utaskilométerben mért teljesítmény 1,5 százalékkal csökkent. Ebben az időszakban 8 százalékkal nőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma és 1,7 millió főt tett ki. 

A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma csaknem ötödével, 17 ezerre nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezek 28 százaléka volt használt autó. A részletes adatokból kiderül, hogy a nemzetközi áruszállítás volumene 7, az árutonna-kilométerben mért teljesítménye 8 százalékkal nőtt; a belföldi áruszállítás volumene 5 százalékkal csökkent, teljesítménye stagnált.

A közúti áruszállítás volumene közel 2 százalékkal mérséklődött 2010 első negyedévéhez képest: a belföldié 7 százalékkal visszaesett, a nemzetközi viszonylatban viszont 23 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak. A teljes árutömeg 23 százaléka lépte át az országhatárt, szemben az előző év azonos időszaki 18 százalékkal. A belföldi teljesítmény csökkenésében szerepet játszhat, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb teherbírású gépjárműállomány száma 4 százalékkal csökkent a bázisidőszakhoz képest. 

A közúti áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye a belföldi viszonylatban a bázisidőszakkal azonos szinten maradt, nemzetközi relációban 10 százalékkal nőtt. Kevesebb árut szállítottak nagyobb távolságra, így nőtt az átlagos szállítási távolság és az üresen megtett út aránya. A vasúti áruszállítás volumene 5, árutonna-kilométerben mért teljesítménye 4 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest, főként a nemzetközi kiviteli teljesítmény növekedésének köszönhetően. 

A tranzitszállítás volumenben (tonnában) mért részesedése a nemzetközi szállításból 23-ról 19 százalékra csökkent a bázisidőszakhoz képest. A volumenben mért teljesítmény belföldön 3, nemzetközi viszonylatban 5 százalékkal nőtt 2010 azonos időszakához mérten. Árutonna-kilométerben mérve a teljesítmény belföldi relációban szinten maradt, a nemzetközi szállítás növekedése 5 százalékot tett ki. 

A belvízi áruforgalom volumene 2011 első negyedévében 2010 azonos időszakához képest 6 százalékkal csökkent, míg árutonna-kilométerben mért teljesítménye 7 százalékkal nőtt. A teljesítménynövekedés az átmenő forgalom jelentős, több mint 20 százalékos emelkedésének köszönhető. A belvízi áruszállításban a magyar lobogó alatt hajózó járművek részesedése az összes szállított áruból 8, az árutonna-kilométerben kifejezett összteljesítményből 9 százalék volt. 

A légi áruszállításban Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összes áruforgalma 15,7 ezer tonna volt, ami 6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 

A helyközi személyszállítás naturális mutatókban mérhető teljesítménye 2010-hez képest nem változott, illetve minimálisan csökkent. A belföldi távolsági személyszállítás terén - a szállított utasok számát tekintve - az autóbusz-forgalom súlya a meghatározó: 79 százalék. A nemzetközi szállításban 61 százalékos részesedésével a légi közlekedésé a vezető szerep, az autóbusz 15, a vasút 24 százalékos hányadot képvisel. 

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 59 országgal lebonyolított utasforgalma 1,7 millió fő volt, 8 százalékkal több, mint tavaly az első negyedévben. Ezt az utasforgalmat összesen 23,5 ezer, az előző évinél 3 százalékkal több járattal érte el. A legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaságok: a MALÉV, a Wizz Air, a Lufthansa, az EasyJet, a Swiss, a KLM és a British Airways. 

A helyi személyszállítás utasszáma 1, az utaskilométerben mért teljesítménye 2 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Itt az autóbusz-közlekedésnek volt a legmagasabb - az utasszámot tekintve 56, az utaskilométert figyelembe véve 59 százalékos - a részaránya. Az autóbuszon utazók 46 százaléka Budapesten közlekedett. 

Tavaly december 31-én a közúti gépjárművek állománya 3,6 millió volt, ebből valamivel kevesebb, mint 3 millió volt a személygépkocsi. 2010 során a hazánkban forgalomban lévő személygépjárművek száma tovább csökkent, visszaesett a 2007 előtti szintre, a többi gépjármű száma az előző év azonos, év végi időpontjához képest lényegében stagnált. Továbbra is magas a gépjárművek átlagos életkora, a személygépkocsiké 11, az autóbuszoké 13 év. 

2011. első negyedévében az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 17 ezer volt, ez az évek óta tartó csökkenés miatt alacsony bázisidőszaki adathoz képest csaknem ötödével több. A Ford, az Opel és a Volkswagen márkák adták együttesen az elsőként forgalomba helyezett személygépjárművek mintegy harmadát. Az első alkalommal regisztrált személygépjárművek 28 százaléka volt használt, míg ez a mutató 2008 azonos időszakában mindössze 9 százalék volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!