„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Táncsics Alapítvány közlése szerint a pénzügyi eredmény elsősorban a kiadások radikális csökkentésének és a költségszerkezet átalakításának köszönhető; az alapítvány kisebb irodába költözött, értékesítette feleslegessé vált eszközeit,
Csökkenő költségvetési támogatása ellenére több mint 75 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP pártalapítványa - tudatta a szervezet kedden az MTI-vel. A Táncsics Alapítvány közleménye hangsúlyozza: mivel az MSZP választási vereségéből fakadóan az alapítvány költségvetési támogatása jelentősen csökkent, és közben új programok szervezésébe kezdtek, a 2010-ben keletkezett nyereség különösen jó eredmény. (2009-ben a szervezet mindössze 1,6 millió forint nyereséget könyvelhetett el.)
Kitérnek arra, hogy a pénzügyi eredmény elsősorban a kiadások radikális csökkentésének és a költségszerkezet átalakításának köszönhető; az alapítvány kisebb irodába költözött, értékesítette feleslegessé vált eszközeit, elbocsátotta 12 munkatársát, jelentősen mérsékelte a kapcsolat.hu portál működtetésére szánt összeget, valamint alacsonyabb lett az igazgató fizetése is. A Táncsics Alapítvány mérlegbeszámolója szerint az elmúlt évben 405 millió forint állami támogatás kapott, szemben az előző évi 564 millióval. Ezenfelül 27 millió forintja származott kamatokból, összbevétele így 437 millió forint volt. Tevékenységére 322 millió forintot, közvetlen költségeire mintegy 40 millió forintot költött az alapítvány, azaz kiadásai nagyjából 362 millióra rúgtak.
Az alapítvány ugyanakkor idén az új programok (például a Táncsics Akadémia) működtetéséhez kénytelen azokhoz a tartalékokhoz nyúlni, amelyeket a korábbi években felhalmozott - közölték az MTI-vel. A Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök; tagjai: Mesterházy Attila, Simon Gábor választmányi elnök, Ujhelyi István országgyűlési alelnök, Varju László, Varga László és Papp József. A felügyelőbizottság elnöke Puch László korábbi pártpénztárnok.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?