Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Alacsony forgalom mellett szűk sávban mozgott szerdán a pesti börze vezető indexe, amely végül mínuszban zárt.
A BUX ugyan enyhe pluszban kezdett, ám hamar a keddi végső érték alá bukott, s ezt követően már nem is tudott visszakapaszkodni a pozitív tartományban: a benchmark 0,3 százalékos mínuszban 23 298 ponton végzett.
A vezető papírok a Mol kivételével mind lefelé vették az irányt: az OTP 0,2 százalékkal 6090 forintig süllyedt, a Richter 1 százalékkal 36 150 forintra ereszkedett, míg a Magyar Telekom fél százalékkal zárt alacsonyabban, mint tegnap, 543 forinton. A Mol ugyanakkor nap végére pluszba húzta magát: az olajipari vállalat részvényeivel 23 845 forinton született az utolsó kötés, ami 0,2 százalékos erősödést jelent.
A forgalom ma is elmaradt a megszokottól, mindössze 8,8 milliárd forint értékben adtak-vettek papírokat a BÉT-en, szemben az idei 16,2 milliárdos átlaggal. A legkeresettebb persze ezúttal is az OTP volt (4,9 milliárd forint), de meglepően nagy volt a mozgás a nap vesztese, a gyorsjelentését ma közlő E-Star piacán is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.