Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Télen kezdi meg a gyártást a Pest megyei Úriban átadott csokoládégyár, amelyet egy csaknem 1,2 milliárd forintos beruházással hoztak létre, és amely közel száz új munkahelyet teremt, és 40-50 beszállítónak ad majd megbízást - közölte a tulajdonos Happy Company Kft.
A közlemény szerint a beruházás részben pályázati támogatásból, részben banki finanszírozás útján valósult meg. Az alapítók pályázatát 2008-ban a Pro Régió Szervezet pozitívan bírálta el, így a Happy Company Kft. összességében 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A projekt teljes költségvetése, ami az épületet és a vonalas infrastruktúrát tartalmazza, megközelíti a 1,2 milliárd forintot. A közlemény szerint a kedden átadott gyárban naponta 50 tonna csokoládé gördülhet le a szalagokról, akár 100 féle formában.
A cég abban bízik, hogy a beruházás kezdete annak a folyamatnak, amely során a gazdasági körülmények miatt az elmúlt évek során megszűnésre ítélt magyar édesipar új lendületet kap, és számos új, akár tömegtermelésre, akár kézműves termékre szakosodott gyártó kezdi majd meg működését. A száz százalékban magyar tulajdonú cég első emberei fontosnak érzik, hogy a csokoládégyártáshoz a szakmai hátteret hazai mesterekkel biztosítsák: a tanácsadók között az előkészítéshez, a termékportfólió kialakításához szerepet kaptak egykori szerencsi édesipari szakemberek is.
A projekt keretében a cég az újonnan vásárolt területre az első ütemben egy 200 négyzetméteres inkubátorházat, egy 1000 négyzetméteres irodaházat és egy 3000 négyzetméteres termelőcsarnokot épített fel.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?