Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Közel 10 milliárd forintot fordít beruházásra az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. az észak-magyarországi régió megyéiben az idén - közölte Hans-Günter Hogg, a német RWE és EnBW konszernek többségi tulajdonában lévő cég igazgatósági tagja.
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett áramszolgáltató társaság 9 milliárd 950 millió forintot költ 2011-ben hálózati beruházásokra, ebből az összegből 2,2 milliárd forint jut főelosztó hálózati fejlesztésre, a beruházások befejezése után egyebek mellett javulhat az üzembiztonság, csökkenhet a hálózati veszteség.
A részletekről szólva megemlítette: Károlyfalva térségében folytatják a 120/20 kilovoltos alállomás tavaly megkezdett rekonstrukcióját, Balassagyarmaton megkezdik a 120/20 kilovoltos alállomás teljes felújítását, és folytatódik a 120 kilovoltos távvezetékek rekonstrukciója és az alállomási épületek felújítása. Az elosztóhálózat fejlesztésére 2 milliárd forintot fordítanak, 1,5 milliárd forint jut egyebek mellett a hálózatirányítási rendszer korszerűsítésének befejezésére, a feszültség-monitoring rendszer kiépítésére, a hálózati elemek távműködésének megvalósítására. Miskolcon különböző projektek előkészítésére 158 millió forintot szán az Émász.
A tőzsde B kategóriájában jegyzett Émász első negyedévi konszolidált, adózott nyeresége 2,525 milliárd forint volt, 45 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a társaság árbevétele 5,8 százalékkal 23,7 milliárd forintra csökkent. Az üzemi eredmény 48,5 százalékkal esett vissza, 1,58 milliárd forintot ért el a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint. Az első negyedévben az Émász 530 gigawattóra áramot értékesített, 6,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A 30,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 64,67 milliárd forint volt március 31-én, a tavaly december végi értékhez képest 4 százalékkal emelkedett.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.