Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. menedzsmentje, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) utóbbi időben folytatott tevékenységét értékelve arra az elhatározásra jutott, hogy kilép a szövetségből - közölte a biztosító, jelezve egyúttal azt is, hogy egy másik szövetség életre hívását tervezi. A MABISZ tudomásul veszi a biztosító menedzsmentjének döntését.
A CIG Pannónia szerint az elmúlt időszakban a MABISZ kommunikációjában is kedvezőtlen változás volt tapasztalható: a szervezet által kiadott sajtóközlemények túlzottan negatív képet festenek, és jellemzően nem adnak teljes körű képet a hazai biztosítási piac általános helyzetéről.
Drasztikusan változott a MABISZ biztosítási piacra vonatkozó adatgyűjtési és publikálási metódusa is, amely a CIG Pannónia Életbiztosító álláspontja szerint nem felel meg a korábbi transzparens gyakorlatnak. Az egyetlen, tőzsdén jegyzett biztosító társaságként a CIG Pannónia Életbiztosító a továbbiakban is maximálisan elkötelezett a transzparencia mellett - olvasható a közleményben.
A hazai pénzügyi kultúra fejlesztése, és a pénzügyi ismeretek minél szélesebb körű terjesztése érdekében a CIG Pannónia Életbiztosító egy olyan szövetség életre hívását tervezi, amely - a pénzügyi szektor számos szereplőjének részvételével - fontos szerepet kíván vállalni a hosszú távú megtakarítások szükségességének tudatosításában - közölte a cég.
A MABISZ, tudomásul véve a CIG döntését, közölte: a szövetség megalapításától kezdve a lakosság pénzügyi kultúrájának emelését, a biztosítási szakma közös érdekeinek védelmét és a felelős társadalmi gondolkodás közvetítését tartotta és tartja szem előtt.
A szövetséget 1990. november 14-én nyolc biztosítótársaság alapította. Honlapja szerint jelenleg 26 biztosítótársaság, 3 fióktelep és 3 biztosítóegyesület tartozik tagjai sorába. Fő célkitűzése a magyar biztosítási szakma képviselete és érdekvédelme. E mellett feladatának tekinti a tagjai közös érdekkörébe tartozó tevékenységek koordinálását is. A MABISZ tagozatai pedig fórumot biztosítanak a közös területen dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjére.
A MABISZ kezeli a Kártalanítási Számlát, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) garanciaalapját, amely olyan károkra nyújt fedezetet, ahol a károkozó gépjármű nem rendelkezik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, illetve - bizonyos körülmények között - akkor, ha a károkozó ismeretlen. Szintén a szövetség működteti a Magyar Zöldkártya Irodát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.