Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal Egyszerű állam címmel országos konzultáció-sorozatot indított a kormány bürokráciacsökkentő csomagjának második lépésében szereplő 400 milliárd forintos teher mérséklésének lehetőségéről.
Az egy hónapig tartó konzultáció csütörtöki budapesti nyitó rendezvényén Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kormány 500 milliárd forint bürokráciacsökkentő csomagot indított áprilisban. Az első lépésben szereplő 105 milliárd forint vállalkozói teher csökkenését eredményező intézkedéseket július végéig jogszabályokban megjelenítik, a további 400 milliárd forintos csökkentésre javaslatokat, ötleteket várnak, a tárca augusztus végére terjeszti a kormány elé az erre vonatkozó javaslatát - mondta Cséfalvay Zoltán.
A nyitórendezvényen bejelentették, hogy a több nagyvárost érintő személyes konzultáció mellett elindították a www.egyszeruallam.hu honlapot is, amelyen keresztül bárki eljuttathatja észrevételét, javaslatát elektronikusan is a tárcához. Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt célja a vállalkozások, és ezáltal a magyar gazdaság erősítése, hiszen tíz év alatt az egymillió adózó új munkahely megteremtésére a vállalkozások képesek. A vállalkozások versenyképessége érdekében a kormány csökkenti az adó- és adminisztrációs terheket, elősegíti a külpiacra jutásukat, támogatja a finanszírozási forrás hozzáférésüket, és ösztönzi az innovációt - emelte ki az államtitkár. Az adminisztrációs terhekkel kapcsolatosan Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy Magyarországon minden megtermelt 10 forintból 1-et adminisztrációra költenek a vállalkozások, míg versenytársaiknál ez az arány lényegesen alacsonyabb.
A nyitó konzultáción résztvevő érdekképviseletek vezetői fontosnak nevezték, hogy a vállalkozások adminisztrációs terhe csökkenjen, mert az így náluk maradó forrásból bővíteni, fejleszteni lehet. Antalffy Gábor, a KISOSZ ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes szakértői csoportnak piacot teremtett az adminisztrációs teher, ezért lesznek ellenérdekeltek is a bürokrácia csökkentésében. Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke szerint a mikro-, családi és kisvállalkozások meghatározását át kellene gondolni, és egyszerűbb szabályokat alkotni számukra. Fekete István, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke kiemelte: az egyszerűsítéseket úgy kell szabályozni, hogy az ne a feketegazdaság irányába hasson. Havas István, az AmCham elnöke beszámolt arról, hogy négy területen - adózás, humán, munkavilága, pályázat - területen gyűjtik az egyszerűsítésre vonatkozó javaslataikat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.