Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Enyhe emelkedéssel kezdhetnek pénteken az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a piacok - óvatos kereskedői hangulat közepette - korrigálhatják az elmúlt napok jelentős árfolyamesését.
Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,09 százalékos, a frankfurti Xetra-DAX 0,03 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,17 százalékos emelkedéssel kezdheti a pénteki kereskedést. A kereskedés első óráiban elemzők szerint enyhe növekedés lesz a részvénypiacokon, miután az elmúlt két napban három hónapja nem látott esésen mentek keresztül az árfolyamok.
A befektetők figyelmének középpontjában azonban az amerikai foglalkoztatási adatok lesznek azt követően, hogy szerdán, az amerikai munkaadói szolgáltató, az ADP előzetes becslése szerint jelentősen csökkent az új alkalmazottak száma a magánszektorban. Pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala is közli a májusi, foglalkoztatás bővülésére, illetve a munkanélküliségi rátára vonatkozó számításait.
Az amerikai munkaerőpiac vártnál is lassabb kilábalása a válságból sokakat aggaszt, ugyanis egy átfogóbb, világgazdasági lassulás tüneteként tekinthető - véli Simon Denham, a Capital Spreads elemzője. Ugyanaz a forgatókönyv, mint korábban, a befektetők a gazdasági növekedés stabilitása miatt aggódnak - tette hozzá.
Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 80,69 pontos, 1,36 százalékos romlással 5.847,92 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 143,31 pontos, 1,99 százalékos visszakozással 7.074,12 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 74,94 ponttal, 1,89 százalékkal 3.889,87 pontra csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.