Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alacsony forgalom mellett félszázalékos emelkedéssel zárt kedden a pesti parkett vezető indexe.
A BUX ugyan egy hajszállal a hétfői záróérték alatt indította a hét második kereskedési napját, sokáig azonban nem tartózkodott a piros tartományban a mutató. A benchmark már néhány perccel nyitás után meredeken emelkedni kezdett, s fél 10 magasságában elérte a 23 200-as szintet, amely körül ezt követően lényegében egész nap ingadozott. A mutató végül 0,5 százalékos pluszban 23 163 ponton végzett.
A vezető papírok közül csak a Richter nem tudott erősödni: a gyógyszeripari cég papírjaival 33 910 forinton született az utolsó kötés, ami 1,4 százalékos visszaesést jelent, és ismét majd kétéves mélypontnak számít. A másik három blue chip ugyanakkor felfelé vette az irányt. A legjobban az 1,8 százalékkal 555 forintig dráguló Magyar Telekom teljesített, de nem panaszkodhattak a Mol-részvényesek sem: az olajipari vállalat papírjai 23 695 forinton zártak másdél százalékos pluszban. Az OTP 6010 forinton végzett 0,3 százalékkal magasabban, mint hétfőn.
A forgalom ma sem volt túl acélos: a 11,3 milliárd forint jó 5 milliárddal marad el az elmúlt 3 hónap átlagától.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.