Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jelek szerint még ebben az évben felfüggesztik az újabb bevásárlóközpontok építését - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
A lapnak Bányai Gábor, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának fideszes tagja elmondta, hogy pártja most tartja időszerűnek az újabb bevásárlóközpontok engedélyezésének felfüggesztésére, illetve a kereskedelem újraszabályozására vonatkozó LMP-s javaslat tárgyalását. Úgy vélte, az év végére megszülethet az új jogszabály, amelyben figyelemmel lesznek arra, hogy ne sérüljön a szabad verseny, mégis hatékonyan megjelenítse a helybeliek és a kisebb üzletek érdekeit.
Az LMP-s javaslat szerint az új szabályozás megszületéséig százezer lakos feletti településeken 800, a kisebbekben pedig a 400 négyzetméter feletti új kereskedelmi létesítmények engedélyének kiadását függesztenék fel - mondta Szabó Rebeka, az egyik előterjesztő, hozzátéve, hogy reményeik szerint az építési moratóriumot csak az év végéig kell fenntartani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.