Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Legkorábban hétfőn döntenek az euroövezeti országok pénzügyminiszterei (Eurogroup) arról, hogy az Európai Unió folyósítja az újabb sokmilliárdos hitelrészletet a súlyos adósságproblémával küzdő Görögországnak vasárnap esti miniszteri nyilatkozatok szerint.
Az Eurogroup a huszonhét EU-tagállam pénzügyminiszteri találkozójának előestéjén ült össze munkavacsorára Luxembourgban. A találkozó hétfő délelőtt is folytatódik. A téma a következő hitelrészlet mellett egy újabb, többéves hitelcsomag összeállítása Görögország számára, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a tavaly indított - hároméves - 110 milliárd eurós első csomag hosszabb távon nem lesz elegendő ahhoz, hogy a súlyos költségvetési gondokkal küzdő ország talpra álljon.
A minisztereknek a mostani két nap során határozniuk kellene a 110 milliárdból most esedékes 12 milliárd eurós részlet folyósításáról, mert Athénnak már július elején hozzá kellene jutnia a támogatáshoz. A hitelrészletből az unióra (elsősorban az euroövezeti országokra) 8,7 milliárd euró esik, a közös program másik résztvevője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 3,3 milliárd eurót tesz hozzá.
Görögországnak az uniós partnerek és főleg a nemzetközi pénzügyi piacok meggyőzéséhez szigorú konszolidációs programot kell teljesítenie, amivel bebizonyíthatja, hogy a nemzetközi segítséggel képes úrrá lenni nehéz pénzügyi gondjain.
Evangélosz Venizelosz, az ország újonnan kinevezett pénzügyminisztere Luxembourgban azt hangoztatta, hogy ő maga és a kormány teljes mértékben elkötelezett az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott mentőcsomagban szereplő célok teljesítése mellett. "Ez kiváló alkalom, hogy megismételjem a görög kormány erős elkötelezettségét és a görög nép erős akaratát, hogy végrehajtsuk a programot" - fogalmazott vasárnap kora esti érkezésekor.
Az uniós találkozók fő hangsúlya azonban egyöntetű vélemények szerint immár a következő, 2012 utáni hitelcsomagon van. Ezzel kapcsolatban a fő vitapont a tagországok között, hogy milyen módon és mértékben történjen a magánhitelezők bevonása a programba. Egyes tagállamok, köztük a legnagyobb súllyal bíró Németország ragaszkodik ahhoz, hogy - mint Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszter vasárnap fogalmazott - az új csomaggal járó kockázatokat már ne csak az adófizetők pénzéből viseljék. Mások véleménye szerint azonban a magánszektor bevonása tovább növeli a veszélyt, hogy Athént fizetésképtelennek minősítik.
Az euroövezeti találkozó hétfő délután a teljes EU pénzügyminiszteri ülésével folytatódik. Azon téma lesz az Európai Parlament és az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács közti egyeztetés állása az EU-tagországok közti gazdasági koordinációt erősítő, újabb válságokat megelőzni vagy könnyebben kezelni képes szabályozásról. Hat konkrét jogszabályról van szó, amelyek megalkotása a hónap végén lejáró magyar EU-elnökség egyik legfontosabb célkitűzése volt.
Foglalkoznak a miniszterek a szintén a feljavított uniós koordináció részeként a tagállamok számára készített, úgynevezett országspecifikus ajánlásokkal is. Ezeknek a tervezetét az Európai Bizottság készítette el a hónap elején, és bár számos tagállam egy-egy neki szóló felvetéssel nem ért egyet, a miniszteri tanács várhatóan jóváhagyja az ajánlásokat, amelyekre még a tagországok állam- és kormányfői is kitérnek csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozójukon.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?