Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megszületnek június végéig azok a jogszabályok, amelyek az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálják, első körben 105 milliárd forint értékben.
A jogszabálycsomag második lépése, amely további 400 milliárd forintos mérséklést tesz lehetővé, várhatóan az ősszel kerül az Országgyűlés elé - mondta Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn, az Egyszerű Állam országos konzultációsorozat budapesti rendezvényén. A kormányszóvivő kiemelte: az Egyszerű Állam konzultáció célja, hogy a gazdasági élet szereplői körében meglévő tudást, tapasztalatot a kormány a gazdaságpolitika részévé tegye.
Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: a főváros is megteszi saját intézkedéseit annak érdekében, hogy az eljárások egyszerűsödjenek. Nagy Anna szólt a bizalomerősítés fontosságáról, és hangsúlyozta, hogy az új közbeszerzési törvény is egyszerűvé, teljesíthetővé teszi a hazai vállalkozások számára a részvételt. Szepesi Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium titkárságvezetője kiemelte, hogy a vállalkozások versenyképessége szempontjából is fontos az adminisztrációs teher csökkentése. Hozzászólásaikban a vállalkozások képviselői megfogalmazták, hogy az elektronikus eszközök adta lehetőségeket kellene jobban kihasználni az adminisztrációs terhek csökkentésében. Példaként elhangzott az is, hogy a nullás bejelentéseket nem kellene minden beszámolási időszakban megismételni, csak a változást kellene dokumentálni.
Javasolták hozzászólásaikban a vállalkozások, hogy olyan egyszerű elektronikus űrlapokkal kellene dolgozniuk a hatóságoknak, amelyek életszerűek, és egyszerűen ki lehet őket tölteni. A hozzászólók rámutattak arra is, hogy ha a hivatalok nem tartják be a rájuk vonatkozó határidőket, akkor annak nincs következménye. Az elhangzottakra reagálva az NGM képviselője egyetértett azzal, hogy az elektronizálás nagy lehetőség a terhek csökkentésében. Támogatását fejezte ki, hogy legyen következménye annak, ha egy hivatal nem tartja be a határidőket. Jelezte: számítanak a vállalkozókra abban, hogy kísérjék figyelemmel az adminisztrációt csökkentő csomag hatását, és jelezzék a problémákat.
Szatmáryné Jähl Angéla fővárosi önkormányzati képviselő a rendezvény zárásaként elmondta: a fővárosi önkormányzatnak is érdeke, hogy ne az adminisztráció kösse le a vállalkozásokat, hanem munkájukra tudjanak koncentrálni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.