Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az ingatlanpiac fellendüléséhez a lánctartozások felszámolása, valamint az építésügyi szabályozás rendbetétele szükséges - mondta Árendás Gergely, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az IFK-ba tömörült 16 nagy ingatlanfejlesztő eddig 3 millió négyzetméter épületet hozott létre 1.600 milliárd forint értékben - közölte Lovro Adrienn alelnök, hogy érzékeltesse a szervezet gazdasági súlyát.
Tatár Tibor alelnök az IFK, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) valamint az Országos Építésügyi Fórummal együtt kidolgozott rövidtávú intézkedéseket ismertette. Ezek között azt, hogy az ÉVOSZ határozza meg a kötelező minimum rezsióradíjat, hogy ne lehessen a valósnál olcsóbban elvállalni a munkát. Az alvállalkozói láncot kötelező legyen nyilvántartani minden projektnél, és fedezetigazolás nélkül ne indulhasson el egy munka sem, sorolta a javaslatokat Tatár Tibor. A nagyobb építőipari cégek ma is kérik a megrendelőtől annak igazolását, hogy van elég pénze az elvégzett munka kifizetésére - fűzte hozzá.
A szakma érdeke, hogy az arra alkalmatlan személyek kikerüljenek az építőipari, illetve az ingatlan iparágból. A hosszú jogviták egy részét előzhetné meg egy független szakértői gárda, amely a bírósági út előtt egyeztetne a felekkel. Ha nem jön létre megegyezés, akkor viszont egy építőipari választott bíróság döntene rövid határidővel, mondta egyebek közt az alelnök.
Az építési szabályozás egyik kulcs-problémája az engedélyezés hosszú ideje, amely átlagosan meghaladja a 200 napot - mondta Árendás Gergely. Emiatt évi több százmilliárd forintnyi építés marad el. Az engedélyezést gyorsítaná az elektronikus ügyintézés, illetve a több mint kéttucat hatóság jogkörének pontos meghatározása. Az eljárásba gyakran ékelődnek be olyan ügyfelek, akik anyagi hasznot akarnak húzni abból, ha nem gördítenek akadályt az építés elé. Hasonló problémák kísérik a használatbavételi engedélyt is.
Az elnök szerint egy meghatározott nagyság felett a projektek engedélyezését egy szinttel feljebb kellene tolni. Az IKF a fedezetkezelő intézményének a felfüggesztését szorgalmazza 2-3 évre. Addig pilot-projekteken tesztelnék a kincstár programját, amely jelenleg több gyakorlati problémát nem tud kezelni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.